Keresőoptimalizálás esettanulmány – A SEO valóban működik, ha Te is akarod.
Keresőoptimalizálás esettanulmány sorozatom első része a saját honlapomon alkalmazott munkát mutatja be. Mint mindenki másnak, Nekem is az elsődleges célom, hogy a keresőkben a kiadott releváns találatok között a lehető legjobb helyezést elérjem . Miután ezt elértem, a folytatás az lesz, hogy másoknak is segíthessek és már, mint SEO szakember végezhessem a munkám és Megbízóim honlapja is az első oldal stabil szereplői legyenek.
Keresőoptimalizálás esettanulmány – Előzmények
2016- ban komoly elhatározásra jutottam és ” nagy fába vágtam a fejszét”, beiratkoztam Szilágyi Balázs, Magyarország legnevesebb keresőoptimalzálást oktató szakemberének SEO szakember képzésére. Bátor cselekedett volt, mert nulla alaptudással, viszont égető tudásvággyal indultam. Sokáig keresgettem, hol tanulhatom meg ezt az általam szépnek tartott szakmát, de bárhol is keresgettem az interneten, mindig az Ő neve és a Honlapra Fel! került a szemem elé a keresőkben.
Mit bizonyított ez?
Sok mindent lehet olvasni a keresőoptimalizálással kapcsolatosan és egyre több az, aki magát szakembernek vallja. Nem tisztem, hogy mások tudását minősítsem, de azt gondolom, hogy a tények előtt meghajlok és ha azt látom, hogy a keresőoptimalizálás témájában folyamatosan ugyanaz a honlap és ugyanaz a név szerepel, akkor az valóban olyan tudás birtokában lehet, ami igaz, hatásos, valóban ért a keresőoptimalizáláshoz, az elért eredmények bizony ezt mutatják.
Keresőoptimalizálás esettanulmány – Cél, stratégia meghatározása
Számomra a legkönnyebben meghatározható volt (a lehető leghamarabb a cél kapujába érni), ami nem volt más, mint a számomra két legfontosabb kulcsszóra előre kerülni. A két kulcsszó esetemben nem volt más, mint:
- SEO szakember
- Keresőoptimalizálás szakember
Nehéz kulcsszavak, kicsi piac, erős konkurencia, de azt gondoltam nem lehetetlen. Főleg, ha ilyen könnyedén, érthetően tanítanak a szakma alapjaira. Azóta is csak áldom az eszem és szerencsém, hogy a lehető legjobb helyre kerültem. Semmi felesleges, érthetetlen körítés, hókusz-pókusz és varázslat, csak maga a lényeg és amire megtanít, az a szakmai odaadás és szeretet, amire valóban egy szakmát alapozni lehet.
Az új honlap indítása
2016. november 3.-án elkészítettem honlapomat a HonlapSEO-t, amelyet most olvasol. Bizony ezt szinte egy vadonatúj honlapnak hívhatunk, szinte még csecsemőkorban van.
A honlap keresőoptimalizálása kizárólag Mentoromnál tanultakkal készült, a keresőoptimalizálás lépésről lépésre az Ő tanítása. Rengeteg azonnal megvalósítható tippet és trükköt adott, mit kell tennem annak érdekében, hogy jól szerepeljen a keresőkben.
Keresőoptimalizálás esettanulmány: 2017. március
A feladat nem egyszerű, mert olyan régen jelen lévő és jó szakemberrel kell felvennem a versenyt, akinek már rég a „kisujjában” van a szakma. Ők már mindannyian elfoglalták azokat a helyezéseket, amelyeket én is kinéztem magamnak. Szerencsémre azonban a legjobb helyre kerültem tudásvágyammal és megmutatom, hogy ez senki számára sem lehetetlen.
Megtanultam, hogy kell egy jó SEO stratégia, aminek az alapján a honlapomat felépítem. Az bizony édes kevés, ha kizárólag csak a keresőkre alapozom a keresőoptimalizálást. Ennél sokkal fontosabban szempont a látogatók elégedettsége. Honlapom legyen releváns az általuk beírt kulcsszavas keresésekre. Adjak elég mennyiségű és hasznos információt, tartalmat számukra. Megtanultam a SEO szövegírás alapvető szerepét (SEO szövegírás rejtelmei, megoldások a keresők részére) cikkemben bővebben írok róla. A belső és külső linképítés fontosságát, melyről olvashatsz a Linképítés tippek 2017-ben cikkemben. Bár a linképítéssel jelenleg még csak a kezdeti stádiumban vagyok, fontosságát értem, jelenleg itt tartok:
[honlapseo]
Keresőoptimalizálás esettanulmány – Hol tartok most?
Íme a mai napi helyezés, az eddig elért eredmény:
A SEO szakember kulcsszóra az elmúlt 30 nap 9,8 az átlag helyezés. Második hete vagyok az első oldalon, viszont az utolsó napok még szebb eredményt mutatnak: 7,3 helyezés.
Nézzük ugyanezt a keresőoptimalizálás szakember kulcsszóra:
Bizony, az novemberben még nem is szerepelt a keresőkben, mára már az is szépen igyekszik előre, jelenleg a 12. helyen szerepel.
Nézzük az utolsó 3 hónapban hogyan emelkedett a helyezés a Google algoritmusai szemében:
A 25.helyről a SEO szakember a 7,3 helyre tornázta fel magát.
Lassan beérik a munka és Balázs tanításának gyümölcse és a keresőoptimalizálás eredményessége. A táblázatban jól látható, hogy decemberben még átlagosa a 18,2 helyezést tudhattam magaménak, míg februárban már az első oldalon a 9,8 helyet béreltem. Az azóta eltelt idő és a Google a 7. helyre repítette a kezdetben megálmodott és áhított kulcsszavamat.
Update:
Keresőoptimalizálás esettanulmány 2017. márciusi eredmények
Az alig eltelt 1 hónap alatt óriási eredményként könyvelhetem el, hogy a februári 15. helyezésről már a 2. helyen szerepel a SEO szakember kulcsszóra a honlapom:
Update:
2017. szeptember eredmény a SEO szakember kulcsszóra 1-2 helyezés közötti eredmény
Mivel március óta stabilan tartom a 2 helyen lévő helyezésemet a ismét eljött az ideje, hogy megmutassam hova is érkeztem. Jelen pillanatban pillanatban átlagosan az 1.9 helyezést látható, de ebben a statisztikai adatban már az is észrevehető, hogy egyre feljebb jönnek az eredmények és többet van az 1. helyezés tartományában, mint a 2. helyezés körül. Ebből pedig az a következtetés szűrhető le, hogy megindult az végleges, általam tervezett helyre, vagyis az első hely megszerzésére.
Keresőoptimalizálás esettanulmány – Konklúzió
- Soha ne higgy azoknak, akik azt állítják, a keresőoptimalizálásnak már vége, nem működik.
- Csak olyanok tanácsát és tanítását fogadd el, aki már bizonyította, hogy amit mond, azt meg is tudja csinálni.
- Nem csak a fizetett hirdetések alapján lehet az első oldalra kerülni
- Az organikus keresőkben is adott a lehetőség jól szerepelni
- Nem szükséges évekig várni, hogy beérjen az eredményed
- Ne hidd el, hogy „bebetonozottak” már az ott szereplő honlapok helyezései, jó munkával megelőzhetőek
A keresőoptimalizálás ma is egy olyan feladat, amelyre minden vállalkozást működtető honlapnak szüksége van. Mindössze azt kell eldönteni, hogy magad végzed el ezt a feladatot, vagy rábízod egy szakemberre, miközben Te a vállalkozásodat vezeted.
Végezetül segítségül a figyelmedbe ajánlok egy rövid videót, amelyben Balázs beszél a keresőoptimalizálás 4 napos képzéséről. Sok mindent itt is megtanulhatsz annak érdekében, hogy előbbre kerülhess az organikus találatok között. Ha azonban hosszabb távban gondolkozol és szívesen átadnád az ezzel kapcsolatos teendőket, SEO szakemberként én is a segítségedre lehetek.
[honlapseo]
- Látogatottság növelése a weboldalon: Hatékony tippek és stratégiák - 2024-10-14
- Miért érdemes SEO szakértő segítségét kérni? - 2024-10-12
- Google SEO alapok: Hogyan kerülj a TOP 3-ba? - 2024-10-07
Csak gratulálni tudok az elért eredményekhez! Pontosan ilyen szakemberekre van szüksége a vállalkozóknak, mert az online jelenlét most már elengedhetetlen!
Kedves Adrienn,
Köszönöm szépen az elismerést 🙂